Felkelni reggel a nyirkos homályban,
körbenézni lassan az üres szobában,
és ráeszmélni arra, hogy valami hiányzik,
és nem teljesen egész.
Gondolatok százezre cikázik
fejemben, mert ez bizony emészt,
hogy mi volt akkor, mikor még teljes volt minden,
amikor még egész volt az üresség, és nem voltam üres itt bent.
Kergetem a múltat, de van, hogy utolér engem,
fájdalmat hozva ássa meg újra újra vermem,
mert gondolkodtam bizony, és kinek kell a fájdalom?
Hisz' tudom, reggel megint könnyeket látok párnámon,
és kezdődik újra a macska-egér játék,
mert minden nap követ - ez olyan, mint fal mellett az árnyék;
követ engem életem minden egyes napján.
Fókuszálok azonnal tettem minden súlyán,
amit megtettem- vagy csak akartam megtenni;
elevenen akartam minden élőt megenni,
mert gyűlöltem a világot és benne minden embert.
Minden nap a fájdalom, mert a sors újra elvert.
Mesém így kreált ismét patakból tengert.
Szavak hullámain jár az, ki megérti e versem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése