Sajnos nem tudom, merre van az út vége
nap mint nap fejembe villan emlèke,
és torzítja el bennem a világot.
Hordozom ezt, mint a legsúlyosabb átkot,
mi fájdalmat mért rám, még nem kaptam senkitől.
Bennem a remény nap mint nap összedől,
és a darabokat messze fújja a szél.
Mindenki csak a jóról beszél,
hogy egyszer eljön, és minden szép lesz,
de mi van ha mese, és az élet tönkre tesz,
és nem marad más bennem, mint az elporladó virág,
mint fán az elpusztult ág.
Ez vár rám - valamiért érzem.
Egyre nagyobb bennem a félelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése