Sikertől szenvedő lelked nyomorúság,
elveszett lelked kopogtat kapukon,
de ez a halandóság.
Te nem érted, miről beszélek,
én meg belefáradtam,
adni akartam az embereknek,
de lassan elpártoltam
minden olyantól, mi boldogságot szül,
arra hamarosan csak fájdalom ül,
és beteggé tesz, mint a rákos sejtek,
mik elszaporodnak benned, és bekebeleznek,
csak gyász marad utána és némi emlékkép,
hisz tudod, a lelked új utakra lép!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése