Most már könnyebb a kín,
szívemben hangosan dolgozik az ín,
más századokat vár,
de én megfáradt testem küszöbén,
ki már nem vár csodákat,
alkony van, de nem lát csak homályt,
a napsütés nem jön,
az étel keserű, mit számba veszek,
a toll se fog már,
arcom sápadt lett és öreg,
abalakomon nem süt már a holdfény,
por nyugszik az asztalon,
karosszékem mellett csak a kiszáradt csikkek,
a füst lassan elenyész,
míg más bátor és merész,
nyugodtan nézek fel még utoljára,
majd fáradtan becsukom a szemem,
kivert szárnyaim kiengedem,
majd lassan tovaszállok, mint a füst,
itt hagyva mindent, mi keserű és elnyűtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése