És hittem, hittem az emberekben,
de rájöttem, nem szabad,
persze kivétel akad,
de csalódtam.
Nyomorúság ez, mit életnek hívnak,
sokszor miattunk ítéletet hoznak.
Valahol a magasban harcok dúlnak,
és ránk már nem maradt idő.
Hamarosan ránk szakad a felhő,
és homályba borítja a földet,
magány marad itt és sivatag,
az embereket felemészti majd a harag,
és nem marad más, csak magány,
az emberekben az örökös hiány,
mert elárultuk magunkat,
előre megbéklyóztuk sorsunkat.
Nem maradt már semmi,
elfelejtettünk élni,
elfelejtettük a szeretetet,
a fájdalom mindent betemetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése