29

El akarok innen menni ,elfutni messze,
el innen a távoli csendbe,
messze a város, s az emberek zajától,
csak ne lenne a célom ilyen távol.
Egy hangot hallok, már nem is tudom mióta.
Esténként felriadok, mert láttalak álmomban,
ezért rohanok fejvesztve a semmibe,
mert bár nem szeretlek, mégis itt őrizlek a szívemben.

28

Azt hiszem, nekem sem volt könnyebb, mint bárki másnak.
Az emberek jöttek, és kihasználtak;
jöttek, és belőlem mindent kiaknáztak,
a sok jó dolgot találták bennem mihasznának.
Aztán vigaszt vártak, ajtóm előtt késsel vártak,
érzelmileg megaláztak,majd végezetül továbbálltak,
csak a seb maradt mit belém vájtak.
Csak egy test, mit belülről felzabáltak,
de érzem, újra megtalálnak,
de már nem bántanának,
csak a lelkemnek ártanának.
A mennyországban tárt karokkal várnak.

27

Az érzés, mikor belekóstolsz valami ízletesbe,
szemed fennakad és elveszik a semmiben,
szikrázik a levegő és csak a pillanatot várod,
hogy megkaphasd azt, mi minden álmod.
Hirtelen nem érdekel semmi, csak ő létezik neked,
nem érdekel hol és mikor, csak mindig legyen veled,
és ha nem kapod meg, álmodban visszatér.
Tudom, vele minden pillanat aranyat ér.
Mikor elveszel a tekintetében,
olyan érzést még nem éreztem soha sem.
Mintha heroint kaptam volna egyetlen löketben,
és függővé tett, szívem ismét lüktetett;
lelkem, ami már oly rég óta szenvedett,
most felpillantott és nevetett.
Azt hiszem, veled boldog lennék újra,
kérlek ne engedd, hogy elvesszek a múltban,
hol árnyak üldöznek, és nem engednek szabadon,
de te elűzheted őket, hogy éljek újra szabadon.

26

Hisz te mondtad nekem, angyal vagyok, ki hazavágy,
kit megszennyez e földi lét, a magány,
kinek senki se jutott,
mindhiába az emberek után futott;
megfáradt teste aztán gyengén rogyott össze,
vissza a porból, ami egykor szülte.
Immár ismét az angyalok között lehet,
lelke szabad itt. Mindörökre békére lelt!

25

Vicces már, hogy nem érzem magam egésznek.
Hogy ha eltűnnék, nem hiányoznék senkinek;
nevemet nem ejtenék ki többet,
tetememre nem fektetnének sírkövet.
Senki se emlékezne a fiúra,
kinek élete mostoha,
kit nem szeretett senki ember fia.
Fejében a hangok zaja,
kiáltják: Most ugorj vagy soha!
És végre eljutok majd oda,
hol vár rám a változás kora,
hol még ismerik a szeretet lényegét,
hol még nem téptük ki egymás szívét.