42

S zörgött míg az utolsó hang is elhagyta tüdejét,
most ő is láthatja a hős vadászok mezejét,
és ha pirkad, ő ismét útra kel,
hívó szavadra mindig felel,
ha felnézel az égre,
gondolj valami szépre,
és hagyd a bánatot tova szállni,
légy erős mindig, történjen bármi,
mert mindig lesz ki fogja kezed,
élvezd, becsüld meg, és szeresd az életed.

41

Egy újabb nap telt el, 
a nap szomorúan kelt fel, 
s a csillagok, eltűntek az égről, 
fájdalmas sikolyok szakadtak fel a mélyről, 
ami beteríti az eget, 
a madarak elszállnak a felhők felett,
hangjukat ide fúja a szél, 
de már nem hallani mit beszél, 
s csend lett vala égen és földön, 
a fény már nem tör át a ködön, 
feketeség borította be az eget, 
az utolsó percünk is lepergett.

40

Teremtettem egy világot, 
egy mesebeli síkságot, 
ahol szeretetben mérik az időt, 
egy pók mindenhova szivárvány hálót szőtt, 
s a tengerekben hableányok úsznak, 
érzem tisztaságát minden egyes daluknak, 
itt már nem bánthat senki sem, 
a bánat gondolatát elviszem, 
és beledobom a tengerbe, 
ezel a hàborút megnyerve,
többet nem fertőz meg senkit sem, 
s vissza kaphatom a szívem.

39

Szürke képek a falon, 
hangodat a fejemben hallom, 
arcod vissza tér ha alszom, 
és fázva ébredek fel, 
tudva hogy már sosem jössz el, 
és bele halok a kínba,
ezért ébredtem most is sírva, 
gyenge vagyok vagy nagyon bátor, 
de mit te okoztál nekem mámor, 
s ha nem kaphatom meg ezt újra, 
akkor őrizze a testem urna.

38

Üres a hant és a üres a szív, 
lelkem keseredetten hív. 
Ki vagy te és merre vagy most? 
Nem talállak téged a víz mindent elmos, 
nem maradtak nyomok a sziklás talajon, 
nem kísér már senki utamon, 
egyedül csak a hold figyel engem, 
őtudja mikor merre mentem, 
és ha lecsukja szemét a nap vigyáz rám, 
mert tudja valahol vár az én arám.

37

Álmát szövi a hold, 
ha mások hibáznak ne magad okold, 
mit mások nem mertek te mindig túl szárnyaltad azt,
hol virág akart nőni ott kitépted a gazt, 
és védted a gyengéket mintha fiaid lennének, 
vigyáztad hogy az útról le ne térjenek, 
a sötétben is mutattad az utat, 
ha egyszer majd elalszunk vigyázni fogod álmunkat.

36

Mi lenne ha kezed enyémet fogná,
mi lenne ha hűvös éji órán nevemet suttogná,
mi lenne ha nedves ajka enyémhez érne,
mi lenne ha szívem végre haza térne,
mi lenne ha karjaid közt végre otthonomra lelnék,  
mi lenne ha veled újra önmagam lehetnék.

35

Volt már dolgom angyalokkal s szajhákkal, 
tengeren túl szirének hangjával.
S voltam ördög halandó testben, 
majd vitéz ki sokra vitte az életben.
Táncoltam tűz körül és sokszor léptem parázsra, 
de nem hatott rám már a tündérek varázsa.
S láttam lógni bitón ártatlan életeket,
kik most hamis istenek miatt halálra ítéltetett, 
kiknek a hit fontosabb volt mint az élet, 
minden nap ezt látom,
mostoha könyörtelenséget.

34

Éjszakai füstfelhő, 
csillagképben tündöklő, 
néha előbukkanó apró dörmögő, 
bárányfelhő zuhatag,
ha elbotlik tovább halad,
ha menni kell ő itt marad,
gyökeret ereszt a hold alatt, 
egy nadrágja volt elszakadt, 
patakba csobban az eldobott kő, 
ez a fiú is nagyratörő, 
szántó földön lábnyomok, 
a vizet felitta a homok, 
sivatag és forróság,
ijesztő a magány, 
hideg deres éjszaka, 
vajon mikor térsz haza?
Fenyő gyanta pézsma illat, 
ma is új reggelre virradt.