31

Ez nem élet, csupán csak létezés.
Azt mondod, menni akarsz, de látom, mégis félve mész.
Mennyei pokol vénámban, a szívem ritmusa dobol.
Itt vagyok magamban, lelkemben üresség honol.
Nem élek a múltban, mégis visszavágyom oda;
tudom, mi akkor volt, nem kapom vissza soha.
Már fontolóra vettem megannyi tettem,
mert én tettem ezt, adtam, aztán elvettem.
Most meg egymagamban állok, alattam egy szakadék,
az úton megannyi akadály, de én előre haladnék.

30

Jó éjt a holtaknak az élőknek a reménynek.
Csak én látom a valóságot szürkének meg fehérnek.
A szavaim az ecsetem, mit egy kopott vászon képvisel,
és az önarcképem a tükörben, mit minden nap elvisel,
mert megfáradt remény tündököl aranybarna szemében,
de senki se tudja, mekkora kő van a gyönyörű szép szívében.

29

El akarok innen menni ,elfutni messze,
el innen a távoli csendbe,
messze a város, s az emberek zajától,
csak ne lenne a célom ilyen távol.
Egy hangot hallok, már nem is tudom mióta.
Esténként felriadok, mert láttalak álmomban,
ezért rohanok fejvesztve a semmibe,
mert bár nem szeretlek, mégis itt őrizlek a szívemben.

28

Azt hiszem, nekem sem volt könnyebb, mint bárki másnak.
Az emberek jöttek, és kihasználtak;
jöttek, és belőlem mindent kiaknáztak,
a sok jó dolgot találták bennem mihasznának.
Aztán vigaszt vártak, ajtóm előtt késsel vártak,
érzelmileg megaláztak,majd végezetül továbbálltak,
csak a seb maradt mit belém vájtak.
Csak egy test, mit belülről felzabáltak,
de érzem, újra megtalálnak,
de már nem bántanának,
csak a lelkemnek ártanának.
A mennyországban tárt karokkal várnak.

27

Az érzés, mikor belekóstolsz valami ízletesbe,
szemed fennakad és elveszik a semmiben,
szikrázik a levegő és csak a pillanatot várod,
hogy megkaphasd azt, mi minden álmod.
Hirtelen nem érdekel semmi, csak ő létezik neked,
nem érdekel hol és mikor, csak mindig legyen veled,
és ha nem kapod meg, álmodban visszatér.
Tudom, vele minden pillanat aranyat ér.
Mikor elveszel a tekintetében,
olyan érzést még nem éreztem soha sem.
Mintha heroint kaptam volna egyetlen löketben,
és függővé tett, szívem ismét lüktetett;
lelkem, ami már oly rég óta szenvedett,
most felpillantott és nevetett.
Azt hiszem, veled boldog lennék újra,
kérlek ne engedd, hogy elvesszek a múltban,
hol árnyak üldöznek, és nem engednek szabadon,
de te elűzheted őket, hogy éljek újra szabadon.

26

Hisz te mondtad nekem, angyal vagyok, ki hazavágy,
kit megszennyez e földi lét, a magány,
kinek senki se jutott,
mindhiába az emberek után futott;
megfáradt teste aztán gyengén rogyott össze,
vissza a porból, ami egykor szülte.
Immár ismét az angyalok között lehet,
lelke szabad itt. Mindörökre békére lelt!

25

Vicces már, hogy nem érzem magam egésznek.
Hogy ha eltűnnék, nem hiányoznék senkinek;
nevemet nem ejtenék ki többet,
tetememre nem fektetnének sírkövet.
Senki se emlékezne a fiúra,
kinek élete mostoha,
kit nem szeretett senki ember fia.
Fejében a hangok zaja,
kiáltják: Most ugorj vagy soha!
És végre eljutok majd oda,
hol vár rám a változás kora,
hol még ismerik a szeretet lényegét,
hol még nem téptük ki egymás szívét.