33

Szívtelen e lét.
Nyomorúság lepte be a szoba közepét,
majd, mint az inda, lassan tovakúszik;
nem, nem pihen, soha nem aluszik,
nem ad pihenőt,
beterít, mint magzatvíz a lepedőt,
befedi a heverőt,
mint eső a legelőt,
mert szívtelen e lét,
minden pillanat most folyik szét,
mint tinta a pergamenen,
de nem fáj már, elviselem!

32

Nagy gond van a világban.
Egy apró bogár bent ragadt a pilácsban,
majd kifáradtan rogyik össze,
majd kiszáradt testéből elszáll a lelke;
de megtette, hiába vesztette -
hasztalan életét feltette,
majd megvetve elfeledve,
porladó kis teste elveszve.
Nagy gond van a világban.
Ezt érzem, és kérdem, miért látom ezt?
Mit tettem, vagy tettünk:
fejlődtünk, és elvettünk,
borzalmas dolgokat műveltünk,
kis bolygónk ártatlan testét apránként szétszeltük.
Igen, ezt tettük,
remegve, esedezve,
megváltásért könyörögve,
mert nagy gond van a világban!

31

Ez nem élet, csupán csak létezés.
Azt mondod, menni akarsz, de látom, mégis félve mész.
Mennyei pokol vénámban, a szívem ritmusa dobol.
Itt vagyok magamban, lelkemben üresség honol.
Nem élek a múltban, mégis visszavágyom oda;
tudom, mi akkor volt, nem kapom vissza soha.
Már fontolóra vettem megannyi tettem,
mert én tettem ezt, adtam, aztán elvettem.
Most meg egymagamban állok, alattam egy szakadék,
az úton megannyi akadály, de én előre haladnék.

30

Jó éjt a holtaknak az élőknek a reménynek.
Csak én látom a valóságot szürkének meg fehérnek.
A szavaim az ecsetem, mit egy kopott vászon képvisel,
és az önarcképem a tükörben, mit minden nap elvisel,
mert megfáradt remény tündököl aranybarna szemében,
de senki se tudja, mekkora kő van a gyönyörű szép szívében.

29

El akarok innen menni ,elfutni messze,
el innen a távoli csendbe,
messze a város, s az emberek zajától,
csak ne lenne a célom ilyen távol.
Egy hangot hallok, már nem is tudom mióta.
Esténként felriadok, mert láttalak álmomban,
ezért rohanok fejvesztve a semmibe,
mert bár nem szeretlek, mégis itt őrizlek a szívemben.

28

Azt hiszem, nekem sem volt könnyebb, mint bárki másnak.
Az emberek jöttek, és kihasználtak;
jöttek, és belőlem mindent kiaknáztak,
a sok jó dolgot találták bennem mihasznának.
Aztán vigaszt vártak, ajtóm előtt késsel vártak,
érzelmileg megaláztak,majd végezetül továbbálltak,
csak a seb maradt mit belém vájtak.
Csak egy test, mit belülről felzabáltak,
de érzem, újra megtalálnak,
de már nem bántanának,
csak a lelkemnek ártanának.
A mennyországban tárt karokkal várnak.

27

Az érzés, mikor belekóstolsz valami ízletesbe,
szemed fennakad és elveszik a semmiben,
szikrázik a levegő és csak a pillanatot várod,
hogy megkaphasd azt, mi minden álmod.
Hirtelen nem érdekel semmi, csak ő létezik neked,
nem érdekel hol és mikor, csak mindig legyen veled,
és ha nem kapod meg, álmodban visszatér.
Tudom, vele minden pillanat aranyat ér.
Mikor elveszel a tekintetében,
olyan érzést még nem éreztem soha sem.
Mintha heroint kaptam volna egyetlen löketben,
és függővé tett, szívem ismét lüktetett;
lelkem, ami már oly rég óta szenvedett,
most felpillantott és nevetett.
Azt hiszem, veled boldog lennék újra,
kérlek ne engedd, hogy elvesszek a múltban,
hol árnyak üldöznek, és nem engednek szabadon,
de te elűzheted őket, hogy éljek újra szabadon.